
Rinyu Renáta:
Soha semmit nem szerettem volna jobban, mint a filmszakmában dolgozni. Ezért döntöttem úgy, hogy kijutok Hollywoodba, és megpróbálom a lehetetlent. New Yorkba mentem egy bébyszitterközvetitő irodán keresztül. Tudtam, hogy nem ezt szeretném csinálni később, de mivel nem találtam semmit Los Angelesben, úgy gondoltam, hogy először tökéletesítem a nyelvtudásomat, és majd azután célzom meg Hollywoodot, a filmvilág központját. Kemény, nyolc hónap munka és tanulás után megvettem a repülőjegyemet álmaim célja felé, ami akkor még csak álom volt. A sok elutasítas után (papírok nélkül) bekövetkezett a szerencsés fordulat: a Sunset Boulevard-on kávéztam a barátnőmmel, amikor egy ázsiai férfi odajött hozzám, és megkérdezte, hogy mit csinálok, és nem szeretnék-e az ő ügynökségének dolgozni. Így kerültem be a legjobb színészakadémiára, és hirtelen gyorsasággal elkezdtem statisztaként dolgozni. Majd sikerült bejutnom a Csúcsformában 2 forgatásra és megfigyelni a filmesek munkáját. Beleszerettem a rendezésbe, a kamera másik oldalába, és tudtam, hogy ez az, ami teljessé tenné az életemet. Eleinte a gyakornokoknak nem jár fizetés, de itt is megvan a szamárlétra – elmélet elvei, és ahogy valaki elindul rajta felfelé, egyre jobban érezhető az, miért is jó, ha az embernek hatalmas kitartása van. Ebben a szakmában is nagyon fontos valamelyik filmes iskola elvégzése, es a tengerentúli filmezes fellegvárában ezekből van is bőven. Az ilyen típusú intézményekből el lehet, sőt el kell menni forgatásokra dolgozni –mint gyakornok- ez az alapja az egésznek. Sajnos még Hollywoodban sem kezdi senki Steven Spielbergként, bár nekem az állhatatosság és szerencse meghozta gyümölcsét. Dolgoztam: mozifilmekben, tévé sorozatokban, reklámfilmeken és videoklipekben. Irtak a munkámról a Joy Magazinban, a Kisalföldben és interjút készitettek rólam a XXI. Században (RTL Klub) és a Frei Dossziéban. Ma már szabadúszóként dolgozom a szakmában és a honlapomon / blogomon keresztül szeretném nektek eljuttatni a híreket, pletykákat egyenesen Hollywoodból: természetesen Rinyu Módra.